2017. szeptember 29., péntek

Zöldség "interjúk" - A világ legnagyobb tanórája apropóján



Pengő Borbála, 8.b osztály


A kígyóuborka élete


- Jó napot, kedves Ubork!
- Jó napot! – válaszolt az uborka, aki nagyon udvarias volt.
- Meg lehet magától kérdezni, hogy milyen volt az eddigi élete?
- Hogyha érdekli magukat, akkor szívesen elmesélem. Bár szerintem egyik uborka élete sem túl vidám. – mondta az Ubork nevű kedves uborka.
- Ha én visszaemlékszem, akkor engem és a testvéreimet magról ültettek, de több barátomat palántázták. Azt néztem, hogy a palántázott barátaim idősebbek (nagyobbak) voltak amikor találkoztunk, de attól függetlenül még nagyon aranyosak. Azok, akiket magként ültettek, mint engem, mi a földben kezdtünk el nőni és nagyon sok tápanyag és víz kellett ahhoz, hogy egyáltalán ki tudjunk csírázni. Mielőtt elvetettek volna minket, 10-12 óráig beáztattak, mivel mindenki nagyon szomjas volt.
 Amikor már májusban kikeltünk, azt mondták jönni fog egy kis fagy. Így letakartak minket egy cseréppel, Nem fagytam meg, de fáztam.
  Minket egy ideig szerencsére nem permeteztek, hanem mellénk raktak sárga lapokat és azokat bekenték ragasztóval. Mi pedig a barátainkkal együtt sokáig nevettünk azokon a szerencsétlen bogarakon.   Persze az aki termesztett minket rájött, hogy ezzel nem véd meg minket az összes bogártól, csak a nagy részüktől. Én nem örültem neki, de elkezdett minket valamivel permetezni. Amikor először lefújtak még nem volt semmi gondom, se nekem, se a barátaimnak. De aztán egy idő után már rosszabbul kaptunk levegőt. És ezen kívül sem éreztem magam túl jól. Igaz, az egész tőnek a gyökere rendben volt, így kaptunk tápanyagot.
 A testvéreimnek s az én tövemnek (együtt értem) összesen 20 centi hosszú volt a gyökere. Én úgy hallottam, hogy a többieknek általában rövidebb.
 Most jut eszembe, hogy engem 3 centiméter mélyen vetettek el, mivel azt mondták nekem, hogy ott a legjobb a hőmérséklet. Aranyosak voltak, hogy mielőtt engem elvetettek felásták a talajt és én nagyon jól éreztem magam, ott volt a sok tápanyag nekem és a testvéreimnek.
- Azt megkérdezhetem, hogy hány nap alatt kelt ki? – mivel jó körülmények között az uborkák 3-4 nap alatt kelnek ki a földből.
- Én hat nap alatt keltem ki, mivel pont akkor jött egy kis borult idő, de aztán elment, azóta jól növök.
- Visszatérve a permetezésre: az nagyon rosszat tesz magának?
- Sajnos egyáltalán nem egészséges, így remélem mindenhol abba fogják hagyni! Igaz nem esznek meg a bogarak, de minden embernek, uborkának, zöldségnek és gyümölcsnek rosszat tesz. A növények bárki, bármi megeszi, annak az egészsége romolhat tőle és akár meg is betegedhetnek.
 Ahogy így visszaemlékszem, akkor rájövök, hogy nem csináltam semmi különöset, csak beszélgettem a testvéreimmel, barátaimmal és nőttem.
 Aztán egyszer, amikor az emberek megfelelő nagyságúnak találtak, abból a szép kertből, az otthonomból elhoztak ide egy kamionban. A kamionban sok volt a körülbelül akkora uborka, mint én, de őket azóta nem láttam.
És én most ebben a boltban várom azt a festőt, aki hazavisz és remélhetőleg kirak egy csendéletbe. Akkor örökké élni fogok!
- Ez nagyon szép elképzelés! – mondtam neki, de igazából tudtam, hogy inkább meg fogják enni, mint a többi uborkát.
- Köszönöm! Minden uborka örök életű akar lenni.
- Hát köszönöm, hogy mindezeket elmesélte nekem Ubork!  És remélem, hogy még máskor is találkozunk!



Tiku Klaudia, 8.b osztály

Interjú a Paradicsommal!



- Kedves Paradicsom,ha nem zavarja feltennék önnek pár kérdést
- Oh, nem zavar tessék nyugodtan kérdezni, ha kérhetem tegezzen!
- Kezdjük is! Az első kérdésem az lenne, hogy honnan származol?
- Őshazám Dél - Közép Amerika. Viszont Európában a 16. század végén fedeztek fel.
- Remek! Az élőlények melyik csoportjába tartozol? 
- A növények országába, zárvatermők törzsébe, és a valódi kétszikűek csoportjába tartozom.
- Remélem a következő kérdéssel nem sértelek meg..de nekünk embereknek miért hasznos, hogy megegyünk?
- Nem sértesz meg! Az emberek kifejezetten kedvelnek engem, 11-12 féle vitamin van bennem, mellette nagyon ízletes vagyok!
- Ha jól hallottam van gyógyhatásod is nem de?
- Nagyon jól halottad. A gyulladás,daganatos,gombás betegségek ellen kenőcs készül belőlem! Örülök, hogy megmenthetem az emberek életét!
- Te egy hős vagy Paradicsom!! És mihez szoktak felhasználni?
- Sok mindenre jó vagyok! 
Salátákhoz, savanyúságként, levesekbe, főzelékekbe, egy egyszerű vacsorához.. :)
- Hol szeretsz élni?
- A mérsékelt égövben. 
- Megkérdezhetem, hogy a neved honnan származik?
- Természetesen! A Legtöbb országban az almához hasonlítanak, például:  az olasz nevem a pomodoro, azaz aranyalma.
- Ez gyönyörűen hangzik! Végül, de nem utolsó sorban sok emberben felmerül, hogy te zöldség vagy gyümölcs vagy-e, neked mi a véleményed?
- Hát ez egy jogos kérdés! Mivel bogyótermésem van, sokan gondolják, hogy gyümölcs vagyok. De a termesztéstechnológiámat és felhasználásomat tekintve egyértelműen zöldség vagyok.
- Kedves Paradicsom! Köszönöm, hogy részt vettél ezen az interjún! Sok sikert a jövőhöz!!
- Én köszönöm! Neked is! Szia
 


2017. szeptember 25., hétfő

Őszi fotópályázat


Ő S Z I   P I L L A N A T O K

FOTÓVERSENY

Fotóidból válassz kettőt, amelyek neked a legjobban tetszenek!


A díjazott képeket előhívatjuk, ezekből iskolánkban kiállítást rendezünk.
Mindegyik beküldött képet az iskola web-oldalán is meg lehet tekinteni.


ŐSZI PILLANATOK

5. évfolyam

I. helyezett

Máté-Stera Diána-5.b




II. helyezett


Gamplett Alma - 5.d




III. helyezett


Mátyás Huba Zádor - 5.b





6. osztály



I. helyezett



Csurgai Noémi - 6.a





II. helyezett

Szabó Réka - 6.b



III. helyezett


Földesi Tímea - 6.c








7. évfolyam

I. helyezett


Horváth Richárd - 7.d





II. helyezett

Nemes Réka - 7.c



III. helyezett

Bakó Jázmin - 7.a




8. évfolyam

I. helyezett

Gerstenbrein Zoltán - 8.b




II. helyezett

Árva Noémi - 8.b





III. helyezett

Darmos Doroti - 8.a





További gyönyörű versenyfotók:

Mátyás Huba Zádor - 5.b





Gamplett Alma - 5.d





Lehoczky Virág - 5.d





Máté Stera Diána - 5.b




Csurgai Noémi - 6.a



Török Réka - 7.a




Földesi Tímea - 6.c





Molnár Emese - 6.a





Szabó Réka - 6.b



Verebiás Fanni 6.c





Kocsis Rebeka - 6.c





Maruzsa Anna - 6.a





Fekete Zsófia - 7.a





Bakó Jázmin - 7.a





Horváth Richárd - 7.d





Kovács Bercel - 7.b






Paroda Márk - 7.a






Kujbus Luca - 7.a






Sindely Evelin - 7.a




Szabó Noémi - 7.b





Nemes Réka - 7.c




Gerstenbrein Zoltán - 8.b





Hírmondó Mónika - 8.b






Somogyi Adrienn - 8.b





Sinkó Janka - 8.c





Árva Noémi - 8.b





Darmos Doroti - 8.a